Kukába a mosódióval!
2010. aug. 19. 8:52 - írta MirtaAmikor télen már nem bírtam az ekcémámmal, eldöntöttem, hogy azonnal megszabadulok minden olyan kozmetikumtól, tisztítószertől, ami nem természetes. A tisztítószer, illetve a mosószer kézenfekvő alternatívája a mosódió lett, ezzel volt tele az internet, illetve a releváns portálok.
Nem akarom eltagadni az érdemeit, mert tény, hogy az ekcéma némi sheavajas rásegítéssel varázsütésre elmúlt, illetve a talajvízbe is kevesebb mérget eregettünk.
A mosási hatékonysággal viszont gondjaim akadtak egy idő után. Télen ugye nem volt sok gond, mert maximum a tornaórás, öltözőben fehér zokniban rohangálós ruhadarabokkal kellett megküzdeni. Amikor azonban előbújt a fű, és a gyermek az udvaron focizott, akkor már jöttek a foltok, a makacsabb fajtából is.
Nyárra a következőket tapasztaltam a mosódióval kapcsolatban:
- az anyagokat merevvé teszi, hiába lúgosítom, lágyítom a mosóvizet. A törölközők mosás utáni első használata felért egy teljes testradírozással.
- elszürkíti-barnítja a textileket, színeset és fehéret is
- a foltokkal nem tud elbánni, komoly előkezelés szükséges
- a fehérítőként funkcionáló adalékok eszik a ruhák színét és anyagát is. A kedvenc ciklámen pólóm teljesen szürkés rózsaszín lett.
- a zsákocskából meg tudnak szökni dió darabok, és irgalmatlan savanyú bűzzel adják tudtára az embernek, hogy a szűrőben rohadnak
- + nem irritálja az ekcémás vagy érzékeny bőrt
- + nincsenek lerakódások a mosógépben
- + 100%-ig környezetbarát!
Szóval nem voltam túlzottan boldog, de nem tudtam mit kezdeni, mert nem volt jobb ötletem.
Creativiky barátnőm említette többször is, hogy ő bizony folyékony szappannal mosogat, illetve van egy ismerőse, aki napraforgó olajból főzött folyékony mosószert. Én megvontam magamban a vállam, nem baj, gondoltam, de igazából szkeptikus voltam a kérdéssel kapcsolatban. Aztán kedden átjöttek Dömbivel, mert folyékony szappant akartak készíteni, illetve kellett még egyéb okokból szappant gyártani.
Először bekevertük a folyékony szappan alapját, és betettük a sütőbe hőkezelni. Néha előkaptuk, megkevertük, visszatettük. Hogy közben ne unatkozzunk, gyártottunk még vagy 10 kg tömb és egyéb szappant. :D
A folyékony szappant felhígítottuk, és egy éjszakát állnia kellett volna, de én nem bírtam magammal, és mostam vele gyorsan egyet. Azóta meg sokat.
(persze elsősorban a mosódiós tapasztalatokhoz tudok viszonyítani, de a régebbi szintetikus mosószerekhez képest is nagyon jó!)
A folyékony szappan állaga a "Ghost Busters" című méltán híres alkotásban használt szellemtakonyhoz hasonlít, a színe világos barnás, illata nincs. Egy mosáshoz én kb. 0,5 dl szappant tettem, fehérekhez még oldott mosószódát is.
A tapasztalatok:
- A kosz tényleg kijön a ruhából! Első körben az előszobai rongyszőnyegeket mostam ki, amin cipővel is szoktunk mászkálni. Nagyon szépek lettek, teljesen tiszták. Valami miatt belekeveredett egy konyharuha is a mosásba, ez sokkal fehérebb lett, mint volt, elkezdtem bizakodni!
- A ruhák sokkal puhábbak! Nem az a pihe-puha kokkolínó-reklám féle, de határozottan kellemes!
- A színes ruhák színesek maradtak, lejött róluk az a mosódiós szürke fátyol.
- A fehér ruhák sokkal inkább a fehér tartományba kerültek a szürke helyett! Még az a zokni is a fehérre hasonlít, amiben a gyerekem cipő nélkül baseballozott a füvön!
- A ruháknak akkor sem lett furi szaga, amikor nem azonnal szedtem ki a gépből, hanem kicsit állt benne. (a mosódiónak furcsa savanyás szaga lett, amit a ruhák is átvettek)
- Az egyetlen hiányossága az illat, de ezen némi illóolaj hozzáadásával fogok segíteni.
+1: a szappanok formából való kiszedése és darabolása igen nagy disznóól keletkezését vonja maga után. Az asztal, deszka, kés ragacsos és zsíros lesz. Mi egy műanyag asztalon daraboltunk a teraszon. Gondoltam kipróbálom, hogy mit kezd a szappan a szappankezdeménnyel. A kisebb forgácsokat összesepertem, a folyékony szappan maradványait tartalmazó fazekat magamhoz vettem, egy nedves szivacsot beletunkoltam, és mindenféle erőfeszítés nélkül tisztára töröltem az asztalt. Úgy, mint a reklámokban, nem dörzsöltem, csak töröltem a zsírt, a kozmetikai festéket, a ragacsot. Az asztal szebb, mint új korában!
A cím miatt viszont lelkiismeret furdalásom van. Sok ismerőst, és családtagot rázsongattam a mosódióra, főleg ahol ekcémás vagy érzékeny bőrű volt/van. Bocsássatok meg, de a folyékony szappan sokkal jobb!
Címkék
háziszappan , mosódió , szappankészítés
Még nincsenek kommentek.
(
)
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.


